Az afrikaiak évszázadok óta részei az indiai társadalomnak, jóllehet ma már csak kisebb, „afroindiai” közösségekről tudunk elsősorban Karnataka, Maharastra, Andra Prades és Gudzsarát államokban, akiknek a száma összesek körülbelül 20 ezer főt tesz ki.
Őseik rabszolgaként kerültek Indiába, feljegyzések szerint a rabszolgakereskedelem körülbelül a nyolcadik században kezdődött, először arab, majd török kereskedők irányításával, az afrikaiak nagy része kezdetben a mai Etiópia és Eritrea területéről került Indiába.
Az arabokhoz és a törökökhöz később a portugálok is csatlakoztak, jóllehet az utóbbiak inkább saját afrikai gyarmataikról, elsősorban a mai Mozambikból szállítottak afrikaiakat az akkor ugyancsak portugál kézen lévő délnyugat-indiai Goa felé.
A rabszolgák Indiában elterjedt neve Abesszínia arab neve után a habasí lett, ám – és ez sokat elárul a társadalmi státuszukról – nevezték őket sziddínek is, amely a szintén arab eredetű szejjid, azaz „úr” szó változata.
Míg az Afrikából az amerikai kontinensre és Európába irányuló rabszolgakereskedelem története alaposan és jól dokumentált, a fekete kontinensről keleti irányba, India felé induló emberkereskedelem, s a szubkontinensen partra szállt afrikaiak sorsa nyugaton kevésbé ismert.
A legfontosabb különbség a kétféle rabszolgakereskedelem közt az volt, hogy míg az amerikai kontinensre szállított feketéket elsősorban mezőgazdasági, majd később ipari munkákra fogták, az Indiába hurcolt afrikaiak többségét a helyi katonai alakulatokba sorozták be (noha bőven kerültek közülük „ház körüli szolgálatra” is), nem ritkán pedig – amennyiben elég erősek voltak – elit alakulatokhoz kerültek, ahol a társadalmi mobilitás, a felfelé jutás lehetősége sokkal könnyebb volt. Egy jó harcos, ha hozzá elég ravasz volt, hamar előrejutott a katonai ranglétrán, és társai hírnevét is öregbítette. A híres középkori arab utazó, Ibn Battúta említi könyvében, hogy az India körüli vizeken garázdálkodó kalózok nem merték megtámadni azokat a hajókat, amelyeken „akár csak egy habasí harcos is szolgált”.
A sziddík több ismert alakja közül érdemes megemlíteni a tizenharmadik században élt Dzsamál ad-Dín Jákutot, aki Razía szultána – a Delhi Szultanátus egyetlen női uralkodója - tanácsadója és vezíre volt (korabeli pletykák szerint pedig a szeretője is), és akinek a meggyilkoltatása után nem sokkal a szultána elveszítette trónját.
Nála is ismertebb az oromo törzsből származó Malik Ambar, aki a tizenhatodik században került Indiába, s akinek az első gazdája maga is egy fekete, Dzsingiz kán nevű hadvezér volt. Ambar – aki Indiában vette fel az iszlámot – több nemest is szolgált, míg végül a Dekkán-fennsík északnyugati részét fennhatósága alatt tartó Ahmednagari Szultanátus hadvezérévé vált, és nemcsak több csatában jeleskedett, de őt tartják az első indiai stratégának, aki könyvet írt a gerillahadviselésről.
A Gudzsarát állambeli Ahmedabád városában található Sziddí Szejid mecset szintén a fekete hadvezérek emlékét őrzi: építését a tizenhatodik században rendelte el az akkori gudzsaráti szultán egyik afrikai származású hadvezére, Sziddí Szejjid.
Noha a sziddik az idők során átvették a helyiek szokásait, öltözködését és a nyelvét is, néhány közösség még őrzi ősei egy-egy szokását: több helyen még mindig népszerű például a szuahéli-bantu népek körében ismert ngoma zene és tánc.
Mindazonáltal az afroindiaiak a modern Indiában viszonylag elszigetelt közösségben élnek, sokan közülük pedig rasszizmusra panaszkodnak. Elemzők szerint a helyzetük rosszabbodott az országot 2014 óta irányító hindu nacionalista Bharatija Dzsanata Párt (BJP) hatalomra kerülése óta. Többségük szunnita muszlim, de sokan közülük római katolikusok és akadnak hinduk is.
Jelentős részük ma a mezőgazdaságban dolgozik, és mivel a felsőoktatást csak kevesen engedhetik meg maguknak egyetlen kitörési lehetőségük napjainkban a sport. 1980-ban Margaret Alva akkori sportminiszter atlétikai programot is indított az indiai feketék számára, a program keretében elvégzett genetikai kutatások pedig arra az eredményre jutottak, hogy a közösség sok tagjának a genetikai állománya megegyezik a kenyai kalendzsin és kiszi törzsekével.
Bár sokan reménykedtek a sziddík sportsikereiben, az ígéretesnek tűnő terv néhány év múlva elakadt a bürokrácia útvesztőiben.
Forrás: BBC, DW, Indiatoday, Aljazeera
