Nemzetközi szervezetek évtizedek óta kongatják a vészharangot világszerte a gyerekek kizsákmányolása és a gyerekmunka miatt - egyebek közt a világ egyik legszegényebb országának számító Kongói Demokratikus Köztársaság kapcsán is.
Ha csupán az ásványkincsein múlna, a kelet-afrikai ország jóléti államnak számítana: Kongóban bőven van gyémánt, arany, volfrám, kassziterit és ón, valamint uránium. Innen származott az az uránium is, amelyet a Hirosimára és a Nagaszakira ledobott atombombák előállításához felhasználtak.
Mindenekelőtt azonban Kongóban bányásszák a világ kobaltkészletének több mint 70 százalékát, azt az ásványi anyagot, amely nélkülözhetetlen a számítógépek, telefonok és az elektromos autók akkumulátorainak előállításához.
Ám míg a kobalt neve nyugaton szinte eggyé vált a technológiai fejlődéssel, addig Kongóban a modern rabszolgaság szinonimája is lehetne. A bányák üzemeltetői előszeretettel dolgoztatnak gyerekeket, akik gyakran a családok egyetlen kenyérkeresőinek számítanak, és jóllehet kiszolgáltatott helyzetükre a többi közt az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) is többször felhívta a figyelmet, az elmúlt évtizedekben nem sok változás történt e téren.
A bányákban uralkodó munkakörülmények többnyire életveszélyesek, a szemfüles hírolvasó közel havi rendszerességgel találkozhat kongói bányaszerencsétlenségről szóló tudósítással, és ezek csak azok, amelyek kikerülnek a világsajtóba. A balesetek nagy részéről nem tud a világ.
A bányászat ellenőrzését és etikussá tételét nem könnyítik meg a belpolitikai problémák sem: az ország 1960-ban vált függetlenné Belgiumtól, és azóta több puccsot is hajtottak végre a területén, az Economist Intelligence Unit nevű, londoni székhelyű elemzőközpont demokráciaindexének 2011-es, 167 országot vizsgáló listáján pedig a 157. helyen szerepelt. Kongóban ezenkívül gyakoriak az etnikai indíttatású mészárlások is, a milíciák számára pedig kulcsfontosságú a bányákban gazdag térségek megszerzése, mert többségük a fegyvereket is az itt bányászott nyersanyag eladásából szerzi be.
Mindezek következtében a kobaltbányászat mára komoly emberi jogi problémává nőtte ki magát.
Sok más szervezet mellett az Amnesty International is több jelentést közölt a kongói bányákban dolgozó gyerekekről, egy néhány éve közzétett publikációjuk szerint sokan közülük már 7 éves koruktól munkára kényszerülnek, a lányok pedig gyakran válnak szexuális zaklatás áldozatává. A szervezet szerint a munkások nem kapnak semmiféle védőöltözetet, kesztyűt és maszkot sem, amely megvédené őket az ásványi anyagokkal történő érintkezés miatt fenyegető tüdő- és bőrbetegségektől.
Jóllehet a kampányoknak és a növekvő sajtónyilvánosságnak köszönhetően a nagy gyártók sorra jelentik be, hogy igyekeznek csak ellenőrzött forrásból kobaltot vásárolni, a kisipari kobaltbányászatot célzó kezdeményezéshez pedig olyan óriások csatlakoztak, mint a Tesla, sok elemző szkeptikus a fogadkozásokkal kapcsolatban.
A Világgazdasági Fórum becslései szerint az elektromos autók iránti megnövekedett kereslet nyomán a világ kobaltigénye 2030-ra akár a négyszeresére is nőhet.
Néhány gyártó igyekszik alternatív forrást találni a kobalt helyett, ám szakértők szerint ez jelenleg szinte lehetetlen. A Verisk Maplecroft brit kockázatelemző cég egyik munkatársa, Indigo Ellis a Financial Times-nak adott 2019-es interjújában szintén úgy vélte, egyelőre nincs alternatívája a Kongóban bányászott kobaltnak, így a világ egyetlen lehetősége e bányászat teljesen etikussá tétele és a gyerekek jogainak védelme.
forrás: ABC.net, Reliefweb, DW, Amnesty International, Financial Times
