Mali egyik ősi népe, a dogon, Afrika egyik legérdekesebb kultúrájával és világnézetével rendelkezik. Ezek közé tartozik a tudományosan többszörösen cáfolt Szíriusz-legenda. Az óriási érdeklődés és ismertség ellenére a dogon hagyományok ma a feledés homályába vesznek.
A dogonok korai történelmét szóbeli hagyományok alapján ismerhetjük, melyek azt állítják, hogy a dogon nép a Niger folyó nyugati partjáról származik. Onnan nyugatra vándoroltak Burkina Faso északi részére, ahol a helyi történetek kibszi néven őrzik őket. 1490 körül menekültek el a ma Yatenga néven ismert területről, mely akkoriban a Mosszi Királyság északi része volt. Miután mosszi lovasok támadtak rájuk a Maliban található Bandiagara fennsíkon kerestek menedéket. A sziklákban található feltárások arra engednek következtetni, hogy a dogonok előtt is éltek már ott korábban más népek kb. a 10. századig. Azok a dogonok, akik nem tudtak elmenekülni, beintegrálódtak a mosszi társadalomba, és nyonyose néven, avagy az első lakók leszármazottaiként lettek ismertek.
Elsősorban mezőgazdálkodással foglalkoznak, hagymát exportálnak Szudánba, illetve még kölest és cirokot is termesztenek. A mezőgazdaság és a vallási rítusok ezért szorosan összefonódtak egymással az évek alatt, az egyik legismertebb hagyomány, mely a földműveléshez köthető a Lebe-kultusz, legfontosabb szertartása pedig a bulu, mely a vetést megelőző rituálé. A földműveléshez köthető hiedelmek mellett az Awa-kultusz a halálhoz, míg Bini-kultusz a szellemek világához köthető.
A dogonok kultúrája évszázadokon keresztül maradhatott elszigetelten, így mentes a külső elemektől. Bár a dogonok tradíciói turistalátványosságnak számítanak, még a mai napig is vannak olyan hagyományaik, amit csak olyan zárt körben adnak elő, ahol kizárólag a beavatott férfiak vehetnek részt. Művészetük leginkább a maszkok változatos faragásáról, és a fa figuratív megmunkálásáról (sajátos ábrákkal díszített ajtók vagy szobrok készítéséről) ismert. Jellemzően vörös, fekete és fehér színeket használnak, népszerű mintáik a spirálok és a kockás motívumok, amelyek szimbolikája eredettörténetükhöz vezethető vissza.
A maszkok jellemző vonásaikkal kiemelkednek a kontinens művészeti kultúrájából. Az alapforma többnyire egy téglatest, melyen hosszában három gerinc és két árok fut végig. Az árkokban helyezkednek el a három- vagy négyszögletű szemnyílások. A maszkokon jellemzően két szarvszerű nyúlvány található, a maszk tetején a kanaga pedig valamilyen élőlényt ábrázol, pl. krokodilt vagy mást állatot, attól függően, hogy milyen állattól vagy melyik állat bosszújától hivatott megvédeni a maszk. A fát vörös, fekete és fehér pöttyök, háromszögek vagy foltok díszítik. A maszkhoz vörösre festett növényi rostokból álló kosztüm tartozik. Ezeket a szarvval ellátott maszkokat elsősorban az Antilop tánca nevű szertartáson használják.
A dogon kultúrában több mint 60 különféle maszkfajta található, ezek közül az inima néven ismert maszkok a legnagyobbak, és ezek tartalmazzák nyamát, vagyis az életerőt. Az inima kígyót formáz, és akár 10 méter magas is lehet. Elsősorban temetési szertartásokon jelenik meg, ahol az a funkciója, hogy lakhelyet nyújtson az elhunyt lélek számára, aki így nem költözik az élő emberekbe.
A sirige szintén hatalmas maszk, amely egyetlen fából faragnak és rendkívül bonyolultan díszítik. Az alapvetően a földből élő dogonokat a sirige maszk köti az égi világhoz.
A számos maszk között kettő van, mely a nőket ábrázolja: az egyik a yana gulay maszk, amely egy fulani nőt jelenít meg, pamutszövetből és kaori-héjból készül, a másik a satimbe-maszk, amely olyan ősöket testesít meg, akik a túlvilággal, a szellemvilágával álltak kapcsolatban.
"Az ősszobrokat a ház lapos tetején helyezik el, hogy a holtak lelke az élők közelében tartózkodjék. A karcsú, megnyúlt, geometrikus szobrok kevésbé stilizáltak, mint a maszkok. Jellegzetességük az egyensúlyra való törekvés; így a szobrok elülső és hátulsó oldala szimmetrikusan van kialakítva."
Forrás:
https://www.contemporary-african-art.com/dogon.html
