A Dél-Afrikában szigorúan védett Sclerocarya birrea elnevezésű fa régóta ismert és kedvelt gyümölcse, a marula vagy amarula, melynek húsát és magját is már a kezdetektől fogyasztja az ember. Régészeti adatok szerint Dél-Afrikában már évezredek óta használják a fa minden részét, termését pedig nagy tápértéke miatt élelmiszerként és gyógyszerként egyaránt fogyasztják, valamint vallási, rituális szertartások elemeként is megjelenik.
A marula fa magas, lombhullató fa, széles koronával, jellegzetes szürke foltos törzzsel. Kedvező körülmények között - nedves, szavannás vidéken - akár 18 méter magasra is megnőhet. Termése világossárga héjú gyümölcs, mely december és március között érik. A termés húsában nyolcszor több C-vitamin van, mint egy narancsban. A marula lédús, savas, jellegzetes ízvilágú. Magja dióméretű, pucolás után pedig a dióhoz hasonló ízű magokat lehet találni benne, mely emberi fogyasztásra alkalmas.
A fa a bantu népek vándorlásával Madagaszkártól Szenegálig széles körben elterjedt, hiszen a magot mindig magukkal vitték, és újra és újra elültették. A növény széles körben való elterjesztésében az ember mellett az állatok is fontos szerepet játszottak és játszanak, hiszen a marula az elefánt, a zsiráf és az orrszarvú kedvelt gyümölcse is. Ezek az állatok azonban a magokat nem emésztik meg, így az az ürülékkel együtt távozik az állatból nagy távolságra a szülőfától.
A marula számunkra egyik legismertebb története az 1974-ben készített Sivatagi show című filmben jelenik meg, amikor a kisebb méretű vadállatok a túlérett gyümölcs nagy mennyiségű fogyasztása után megrészegednek. A marulából készül az Amarula likőr, továbbá a belőle préselt olajat a szépségiparban használják. A marula ugyanis erős antioxidánsokat, magas koncentrációban pedig olyan anyagokat és esszenciális zsírsavakat tartalmaz, melyek visszafordíthatják az UV károsodást, fokozzák a sejtek aktivitását, hidratálnak. A marula arányaiban 60 %-kal több antioxidánst tartalmaz, mint az argán olaj. A termésben nagy mennyiségben találhatóak esszenciális zsírsavak és omega savak, valamint E vitamin is.