1 perc Afrika

Szeptember 9-e a dél-afrikai autóversenyzés történetében

2020. szeptember 09. 15:08 - Oshumare

200909_2.gif

Idén töltötte be hetvenedik életévét Jody Scheckter dél-afrikai autóversenyző, aki 1979-ben éppen szeptember 9-én lett a Grand Prix első afrikai világbajnoka. Az akkor 29 éves versenyző az olasz nagydíjon nyert a Ferrari színeiben.

Scheckter Formula-1-es pályafutását 1972-ben kezdte a McLaren csapat pilótájaként. Első versenyén, az amerikai nagydíjon, Watkins Glenben látványosan versenyzett: az időmérő edzések után a nyolcadik helyről indulva egészen a harmadik helyig küzdötte fel magát, végül autója megpördült, és a kilencedik helyen végzett.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy ez a hullámzó, de erőteljes lendület jellemezte 1980-ig tartó pályafutását is.

200909_3.jpg

1973-ban bámulatos fejlődést mutatott, megnyerte a Formula-5000-et, ötször indult a Formula-1-en, a francia nagydíjon majdnem megnyerte a futamot, a brit nagydíjon azonban olyan balesetet okozott, ami miatt tizenegy pilótának kellett feladnia a versenyt. 1974-1976 a Tyrrell versenyzője volt: négyszer szerzett első helyet, hatszor második, háromszor pedig harmadik helyezést. Összesített eredményeiben 1974-ben és 1976-ban is harmadik helyen állt. 1975-ben ugyan csak a hetedik helyen végzett, de egyedüli dél-afrikaiként sikerült megnyernie a dél-afrikai nagydíjat. 1976-ban Scheckter vezette be a Formula-1 történtének egyik legradikálisabb autóját, a Tyrrell P34-est. 1977-ben Walter Wolf csapatához igazolt. Ugyan ebben az évben összesített eredményeit tekintve második helyen végzett, de folyamatos küzdelmet vívott Nicki Laudával, aki mindig maga mögé szorította. 1978-tól lett a Ferrari pilótája. 1979-ben érte el pályája csúcsát: három futamgyőzelmet aratott, három alkalommal lett második, illetve további hat pontszerző helyet ért el, mellyel megnyerte a világbajnoki címet. Scheckter nem tudta megvédeni a címét, 1981-ben pedig végleg visszavonult a versenyzéstől.

Érdekesség, hogy Scheckter volt a Formula-1 történetében a Damon Hill mellett a másik pilóta, aki nullás rajtszámmal indult a versenyen.

200909_4.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://1percafrika.blog.hu/api/trackback/id/tr1316195496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása