"Ha találkozol egy oroszlánnal, állj meg és nézz egyenesen a szemébe!" - ez akár egy tanzániai közmondás is lehetne, de mindössze egy oroszlánjárőr, Saitoto Petro, akár életet is menthető tanácsai közé tartozik, mint az is, hogy: "Soha ne fuss el!"
A magas, karcsú, 29 éves férfi négy társával együtt, mindössze egy éles machete-vel a köpenye alatt órákon keresztül követi az oroszlánok nyomait. Míg korábban a vele egykorú férfiak hasonló felszereléssel a nyájaikat őrizve vadásztak az állatok királyára, Petro most inkább arra panaszkodik, hogy alig találni oroszlánt a környéken. Már nem vadásszák őket, sőt kifejezetten szégyennek tartanák megölni ezeket a ragadozókat, hiszen akkor a gyermekeik soha sem láthatnák őket többet szabadon. Ezért is csatlakoztak mind az öten egy, az oroszlánokat és a nyájakat is egyaránt védő kezdeményezéshez.
Petro egyike a maasai-sztyeppei közösségek több mint 50 oroszlánfigyelőjének, akik naponta követik járőrútvonalakon a nagyvadakat, hogy segítsék a pásztorokat a legelőkön járó szarvasmarháik békés védelmezésében egy kis, tanzániai nonprofit szervezet, az African People and Wildlife támogatásával. Az elmúlt évtizedben ez a csoport több mint ezer háztartásnak segített abban, hogy biztonságos, modern kerítést építsenek élő akácfákból és lánckerítésből az állatok éjjeli védelme érdekében. Ez a kezdeményezés kulcsfontosságú kísérlet a vadállatok és a háziállatok békés együttélése érdekében.
Afrika-szerte az oroszlánok száma két évtized alatt több mint 40 százalékkal esett vissza - a Nemzetközi Természetvédelmi Egyesület 2015-ben közzétett adatai szerint az oroszlánok már felkerültek azon fajok listájára, amelyeket a kutatók a kihalásra "esélyesnek" tartanak. Eltűnnek azoknak a földterületeknek a 94%-áról, amelyeket mindig is történelmi otthonuknak hívtak: Afrikából. Az oroszlánok létszámának csökkenéséhez vezető legnagyobb ok élőhelyeik elvesztése volt, melyet növénygazdálkodáshoz vagy a városok építéséhez vett el tőlük az ember. A második legmeghatározóbb kihaláshoz vezető ok pedig a vadászatban keresendő (legyen az orvvadászat, sportvadászat vagy a jószágok védelmét szolgáló vadászat).
A maszai nép hagyományaiban az oroszlánt nagy tiszteletben tartják, mégis az oroszlán által elejtett tehenek "bosszú-hagyománya", mely szerint a jószágban tett kár olyan bosszút követelhet a pásztortól, mintha egy családtagját vesztette volna el, komoly károkat okoz az oroszlánok körében. Az utóbbi években a pásztorok által elkövetett oroszlánbosszúk számos állat halálát okozták, ezért is fontos a nyáj gyilkolás nélküli védelme, a békés állattartás gyakorlatának elsajátítása. Petro az oroszlánokat védő szervezet nevében ezért is járja a sztyeppét, hogy tanítsa népét az oroszlánok és a nyáj együttes védelmére.