Történelmileg az afrikai társadalmakra úgy szoktak tekinteni, mint ahol általában alacsony az öngyilkosságok aránya. Újabban viszont azt állítják, hogy ezek az arányok jelentősen növekedtek. A kelet- és dél-afrikai térségben 2000 után kezdtek el erőteljesebben foglalkozni a jelenséggel mind a szakmai testületek, mind a média. A helyi sajtó minden egyes esetről úgy számolt be, mintha az erkölcsi és vallási rend teljes összeomlásának és a társadalom szétesésének következménye lenne egy-egy öngyilkosság. Ennek következtében a pszichiátriai szakemberek is nagyobb figyelmet fordítottak a depressziós betegségekre, az öngyilkosságokra és természetesen a megelőzésre. 
A kutatásoknak köszönhetően nyilvánvalóvá vált, hogy a korábban feltételezett alacsony öngyilkossági arány a statisztika hiánya miatt nem bizonyítható, inkább a "gyarmati gondolkodás" eredménye, hiszen "az afrikai ember egyszerű életkörülményei közepette biztosan boldogan él". 
Az öngyilkosságokkal kapcsolatos általános statisztikai eredmény itt is érvényes: a férfiak gyakrabban végeznek öngyilkosságot, mint a nők. Okok között elsősorban házassági, szerelmi problémák állnak, nők esetében a leggyakoribb a csecsemővesztés után elkövetett öngyilkosság, de ugyanúgy megjelenik a gyilkosság-öngyilkosság problémája egy családon belül (a férj a családja meggyilkolása után végez magával), az idős és fogyatékos emberek, ha tehernek érzik magukat a családban vagy akár a szélsőségesen szegény életmódból fakadó kétségbeesés, szégyenérzet is öngyilkosságokkal végződhet. Mindehhez hozzákapcsolódnak olyan spirituális elképzelések, miszerint rossz szellemek késztetik az embereket öngyilkosságra és az öngyilkosságot elkövető emberek lelkétől félni kell, hiszen az öngyilkosság az ősök bántalmazása, "rossz" halál.