A ma létező afrikai államok helyén alig pár száz éve a térképeken sokszor egészen más országok, olykor birodalmak voltak. Jó példa erre a kontinens nyugati részén lévő, a mai Benin helyén álló Dahomey. Az 1600-tól 1904-ig létező állam a tizennyolcadik századra jelentős régiós befolyásra tett szert, katonai hódításaiban pedig komoly szerepet kaptak az egész térségben jól ismert harcosnői, az úgynevezett „dahomey-i amazonok”.
A dahomey-i harcos asszonyok eredete bizonytalan. Az egyik legvalószínűbb elmélet szerint elefántvadászok - fon nyelven gbetók - voltak, amely magában is komoly presztízzsel járt, mivel az elefánt volt a legértékesebb állat, és őt volt a legnehezebb elejteni. A nők híre eljutott a királyhoz is, aki magához kérette és dicsérettel illette őket, mire a legenda szerint az egyik hetykén azt felelte, hogy bizony szívesebben vadásznának elefánt helyett emberre. Az uralkodó állítólag ezt követően sorozta be őket hadseregébe.
Egy másik elmélet szerint az amazonok a király „harmadrangú” feleségeiből verbuválódtak, tehát olyan nőkből, akik vagy nem tudtak gyereket szülni, vagy a külsejük nem nyerte meg az uralkodó tetszését. Egy francia rabszolgakereskedő, Jean-Pierre Thibault azt írja róluk, hogy ezek az asszonyok hosszú botokkal járkáltak a palotában, és egyfajta belső őrségként funkcionáltak. Belőlük került ki először az uralkodó testőrsége, majd a harctérre is kiküldték őket. (A nőkből álló testőralakulat „divatja” nem múlt el Afrikában, gondoljunk csak a volt líbiai diktátor, Moammer Kaddafi egységére!)
Stanley B. Alpern Amazons of Black Sparta (Fekete Spárta amazonjai) című könyvében az utóbbi elméletet tartja valószínűbbnek hozzátéve, hogy az akkori szokások szerint sötétedés után nem léphetett férfi a királyi palota területére, így célszerű volt a palotaőrséget arra alkalmas nőkből felállítani.
Noha több legenda egyenesen szexuális ragadozókként írja le őket, az amazonok formálisan a király feleségei voltak, így nem érintkeztek más férfiakkal. Mivel azonban az uralkodó csupán harci képességeikre tartott igényt, a királyi nejek életük végéig szüzek maradtak.
A róluk szóló feljegyzések szerint jóllehet akadtak, akik önként csatlakoztak a csapathoz, másokat azonban fiútestvérük vagy apjuk adott el, és voltak soraikban olyanok is, akik idegen, legyőzött népekből, már rabszolgaként kerültek ide.
Az évtizedek során az amazonok több alakulatra váltak szét. A legfélelmetesebbnek az úgynevezett „kaszásokat” tartották, akik egy borotvaélessé fent szerszámmal állítólag egyetlen mozdulattal ketté tudtak vágni egy embert. A leírások szerint a kasza mintegy 10 kilót nyomott, és mindkét kézzel, erősen kellett tartani, tehát jelentős testi erőt igényelt.
A tizenkilencedik század közepére a királyságban több ezerre becsülték az amazonok számát. A hadseregnek körülbelül 30-40 százalékát tették ki, és részt vettek a királyság hódító hadjárataiban is. A tizenkilencedik századra az eredetileg mintegy hatszáz fős egység hatezer főssé nőtte ki magát.
Dahomey végül az 1892-től 1894-ig dúló második francia-dahomey-i háborúban vesztette el függetlenségét, és vált a francia gyarmatbirodalom részévé. A franciákkal folytatott harcokban az amazonok nagy része elesett: az utolsó, 1894 novemberében vívott csatában a feljegyzések szerint 1500 amazon vett részt, de csak 50-en maradtak életben.
A gyarmatosítók mindazonáltal nem felejtették el a velük való találkozást, és gondoskodni akartak róla, hogy többé ne okozzanak fejfájást nekik: a francia hatalomátvételt követő első rendeletek egyike kimondta, hogy Dahomey-ben egyetlen nő sem szolgálhat a hadseregben, továbbá megtiltotta számukra a fegyverviselést is.
Az utolsó „amazon”, egy Nawi nevű nő 1979-ben, 100 évesen halt meg.
Forrás: BBC, UNESCO, Smithonian Magazine
