Az elnökök feleségei nagy befolyással rendelkeznek a politikai rendszereken belül. Az afrikai államfők feleségeinek szerepét nagyrészt figyelmen kívül hagyják, pedig befolyásos politikai szereplők, akik nemzetközi kapcsolataikat felhasználva irányítják a kontinenst. Három first lady-t pedig kifejezetten fontos kiemelni, akik politikailag ambiciózusak és aktívan támogatták férjeik elképzeléseit.
Grace Mugabe, Robert Mugabe, Zimbabwe egykori elnökének felesége, akinek politikai pályafutása mindössze három évig (2014-2017) terjedt, amikor a ZANU-PF Női Liga elnökévé választották. Ennek a szerepnek köszönhetően automatikusan tagja lett Politburo-nak. Sikeresen nyert támogatás férje és saját politikai törekvései számára a vallási vezetőktől, a fiataloktól és a női ligától, a hagyományos vezetőktől és a kisebbségi apostoli egyházaktól. A vallási gyűléseken kívül országos „Meet the People” túrákat is tartott a saját és az elnök imázsának építésére. Grace Mugabe gyakran fogadott külföldi állam- és kormányfőket harare-i otthonában és az Állami Házban. Az elnök közvetlen közelsége lehetővé tette a befolyásos politikai hálózatokhoz való hozzáférést, amelyeket ingatlanok megvásárlására és a vállalkozások működtetésére használt.
Denise Nkurunziza, a burundi elnök, Pierre Nkurunziza felesége vezeti a Burundiban uralkodó pártot, a Női Ligát (az Abakenyererarugamba). A többi afrikai first lady-hez hasonlóan a vallást használja arra, hogy támogassa férje uralmát. A keresztények a Nkurunziza-pár számára jelentős méretű közösség. Gyakran imádkozó csoportokat vezetnek, és a gyülekezet tagjainak lábát mossák. 2017-ben a kormányzó párt kinevezte Pierre Nkurunzizát a „Legfelsőbb Örökkévaló Útmutatónak”. 2018-ban Pierre Nkurunziza csütörtökönként létrehozta a Krisztusnak szentelt nemzeti imádsági napot, és az uralkodó párt tagjai „kivétel nélkül” ott imádkoztak. Denise Nkurunziza egy másik kulcsfontosságú választóbázisa a befolyásos nők, akik vezető pozíciókat töltenek be politikai és katonai területeken. Denise Nkurunziza hivatala szintén a Burundi és a nemzetközi közösség közötti diplomáciai kapcsolatok megerősítésére is szolgál.
Janet Musevenit férje, az ugandai elnök, Yoweri Museveni 2009-ben karamoja-i államtitkárnak nevezte ki, a karamojongok pedig az elnök szeretetének jelét látták a gesztusban. 2006 és 2016 között Ruhaamo megyei Ntungamo körzet parlamenti képviselője volt, jelenleg az oktatási miniszter. A politikai életpályáján túl néhányan „a nemzet anyjának" nevezik az anyák egészségével kapcsolatos társadalmi elkötelezettségének köszönhetően. 2014-ben a Decent Africa afrikai divatmárka által mért Globális Tisztességi Index (GDI) azt mutatta, hogy ő „a legjobb afrikai elnökfeleség”.
/A poszt Jo-Ansie van Wyk, a dél-afrikai egyetem nemzetközi politikájának professzora és Chidochashe Nyere, a Pretoria Egyetem tanárának, illetve Arina Muresan írása alapján készült. Szerzői véleményük alapján fontosnak tartanák a first lady-k szerepének alkotmányos elismerését, ami hozzásegítené az asszonyokat a politikai szerepléshez, tisztázná szerepkörüket és lehetővé tenné elszámoltathatóságukat./
Janet Museveni
Grace Mugabe
Denise Nkurunziza