Hallgasd a dolgokat,
s az élőket feledd.
A tűz ha lángra kap,
a víz ha feldalol,
a szél ha fákba csap,
ha sóhajt a bokor:
holtak lélegzenek.

A holtak sohase tűnnek el.
Sötét árnyakkal rajzanak,
sápadt árnyakkal jönnek el,
de nincsenek a föld alatt.
Ott vannak a rezgő levélben,
ott vannak a nyöszörgő fában,
ott vannak a folyó vizében,
ott vannak a vízi magányban,
ha tömeg kél, ha barlang hallgat:
a holtak soha meg nem halnak.

Hallgasd a dolgokat,
s az élőket feledd.
A tűz ha lángra kap,
a víz ha feldalol,
a szél ha fákba csap,
ha sóhajt a bokor:
holtak lélegzenek,
holt ősök vannak ott,
kik sose tűntek el,
nincsenek föld alatt,
ki meghalt, nem halott.

A holtak sohase tűntek el.
Őrzi őket gyereksírás,
őrzi őket asszonyi mell,
őrzi a felszított parázs.
Ők nincsenek a föld alatt,
ott vannak az elalvó tűzben,
ott a vinnyogó kő alatt,
ott vannak a jajongó fűben,
ha erdő sír, ha házad hallgat:
a holtak soha meg nem halnak.

Hallgasd a dolgokat,
az élőket feledd.
A tűz ha lángra kap,
a víz ha feldalol,
a szél ha fákba csap,
ha sóhajt a bokor:
holtak lélegzenek.

(Gergely Ágnes fordítása)

Forrás: Fekete lángok, 1, Nyugat- és Közép-Afrika költészete, szerk. Keszthelyi Tibor, Hárs Ernő, Európa, Budapest, 1986.