A Nigerben található Ténéré sivatagban élt az az akácia, amelyet a Föld legmagányosabb fájának tartottak 1973-ig bekövetkezett pusztulásáig, a fa 400 km-es körzetén belül ugyanis nem élt egyetlen másik fa sem. A Szahara végtelennek tűnő homokjában, kb. 3000 évvel ezelőtt születhetett meg az a facsoport, melynek utolsó megmaradt fája volt a Ténéré fája néven ismert akácia. Az ernyőakácok természetesen nem élnek 3000 évig, élettartamuk mindössze 2-600 év lehet, de vannak olyan történetek, melyek ennél sokkal hosszabb életű, csodás fákról is szólnak. Legenda szól arról is, hogy a fát eredetileg egy iszlám tanító sírjára ültették, és bárki, aki megzavarta az akácot vagy levágta az ágait, nemsokára megbetegedett, és meghalt. A fa a Tenerét átszelő, főként sót szállító karavánok számára fontos tájékozódási pontként szolgált. A környezetében élő népek szentnek tartották, senki sem tört róla ágat, állataikat nem engedték, hogy legeljenek róla. A fa akkor is kitartott, amikor társai elpusztultak, gyökerei több mint 35 méter mélyre lenyúltak a forró homok alatt rejtőző vízkészletekért, így túlélte a extrém időjárási körülményeket is.

Nem tudjuk pontosan, hogy az utolsó mellette álló fa, mikor pusztulhatott el, de annyi biztos, hogy jó néhány évtizedig állt élete utolsó időszakában magányosan az ernyőakác, melynek állapota 1934-től folyamatosan romlott, míg végül 1973-ban Henri Lhote francia etnográfus szerint egy Bilmába tartó teherautó ütközött neki, Raymond Mauny francia történész szerint egy katonai teherautó tolatott neki véletlenül. Megint más történetek arról tanúskodnak, hogy egy részeg líbiai kamionsofőr döntötte ki. A még élő fáról az egyik utolsó fényképet 1972. augusztusában Pierre Destruel készítette. Az akácia maradványait a niamey-i Nigeri Nemzeti Múzeumba szállították, és külön pavilonban állították ki, a fa helyén pedig egy fémből készült, fát formázó emlékművet emeltek.