Az 1994-es ruandai genocídium új fejezeteket írt a népirtások történetében, és egyben a nemzetközi békefenntartók egyik komoly kudarca volt Afrikában. 1994. április 7-én a ruandai hutuk erőszakkal fordultak a tutszi kisebbség ellen, akiket árulóknak tartottak, száz nappal később már egymillió volt a halálos áldozatok száma - főleg a tutszik közül, de mérsékelt, "tutszi-szimpatizáns" hutuk is voltak köztük.
A nemzetközi erők azonban nem foglalkoztak a kérdéssel. Ugyanebben az évben lett elnök Nelson Mandela, aki az első fekete elnök lehetett Dél-Afrikában, így Afrika az ottani anarchia és erőszak miatt elsősorban délnek fordította tekintetét. Az Egyesült Államok Szomáliában elszenvedett kudarcai miatt nem tervezett beavatkozást Ruandában: "Nem hiszem, hogy megszüntethetnénk az erőszakot, de talán csökkenthetnénk. Sajnálom." - nyilatkozta Bill Clinton a ruandai mészárlások kapcsán. Franciaországot többször is megvádolták azzal, hogy támogatta a hutu felkelést, Paul Kagame, a 2000 óta hivatalba lépett, jelenlegi ruandai tutszi elnök, aki véget vetett a népirtásnak, a francia hadsereg tevékenységét "színészetnek" minősítette. Az ENSZ 2500 fős csapata ugyancsak tétlen volt, bár az ENSZ vezetője akkoriban éppen a ghánai Kofi Annan volt. (Nem mellesleg alig egy évvel a ruandai népirtás után a boszniai Srebrenicában szintén a holland békefenntartók jelenléte ellenére követtek el népirtást a boszniai muszlimok körében.)
Ruandában a jövő generációi így örököltek meg egy nemzeti rémálmot. Bár a gyilkosságok véget értek, az etnikai megkülönböztetés nem feltétlen. Paul Kagame vezetése alatt Ruanda az Egyesült Államok támogatásával hamar fejlett afrikai országgá nőtte ki magát. Városai tiszták és alacsony a bűnesetek száma. Sokan a szingapúri gazdaság rohamos fejlődéséhez hasonlították afrikai ország gazdasági növekedését.
2014-ben, amikor Ruanda a népirtás 20. évfordulójára emlékezett, a The New York Times szerkesztősége az országot a rendfenntartás és relatív jólét szigeteként üdvözölte egy szegény és politikailag ingatag régióban. De felsorolva a jelenlegi kormány akkori polgári és politikai jogi korlátozásait - beleértve a fogvatartásokat, a kínzásokat, az eltűnéseket és a gyilkosságokat, a cikk arra a következtetésre jutott, hogy „a ruandai népirtás mérgező örökségének kezelése az egyetlen módja a jövőbeli tragédiák megakadályozásának, hiszen ez a legjobb módja annak, hogy tiszteljük Ruanda halottait."
Miközben ugyanis a nyugati hatalmak lelkiismeret-furdalásától kísérve Kagame rezsimje egyre jobban megerősödött, egyre kevésbé volt toleráns. Az elnéző nyugati politikának köszönhetően történhetett meg az is 2015-ben, hogy egy alkotmánymódosításnak köszönhetően a ruandai elnök 2034-ig biztosította magának a hatalmat, miután a 2017-es választásokon megdöbbentő módon 98,8 %-os szavazati aránnyal nyert.
Jelenleg Ruandában ugyan a hutuk és tutszik békében élnek, mégis ott lebeg a népirtás emléke az ország levegőjében, amelyet a kormány megbocsátást és az etnikai megbékélést támogató törvényei nem feltétlen segítenek elő. A 2000-es évek elején Paul Kagame kormánya elfogadta azokat a törvényeket, amelyek lehetővé tették a népirtás bűncselekményéért elítélt személyek számára, hogy a börtönből kikerüljenek, ha bocsánatot kérnek a túlélőktől. És ők természetesen mind bocsánatot kértek. A tutszik számára az effajta bocsánatkérés nem elfogadható, így felerősítette újra a konfliktust, mindezt Kagame rezsimjének erősödése, az ellenzék erőszakos felszámolása nem csökkentette.
Mindezek mellett vannak olyan példák, amikor hutu és tutszi családok meg tudnak békélni. Egy kis ruandai települése egy tutszi család megmaradt tagja újra találkozott a családtagjait legyilkoló a hutu szomszédokkal, akik a nemzeti megbékélés jegyében bocsánatot kértek. A tutszi túlélő megbocsátott. Mikor megkérdezték tőle az újságírók, hogy tudta megtenni, csak ennyit mondott: "Aki pedig nem tud örökké haraggal élni, az végül megbocsát..."
Források:
https://www.latimes.com/world/la-fg-rwanda-genocide-anniversary-20190406-story.html
https://www.nytimes.com/2019/04/06/world/africa/rwanda-genocide-25-years.html
