Amadou Hampâté Bâ volt az egyik nagy és felejthetetlen mali bölcs, aki életét és munkáját az afrikai szóbeli hagyománynak szentelte, és mindig hangsúlyozta a vének bölcsességének fontosságát a társadalomban. 1960-ban emelte ki egy UNESCO számára mondott beszédében, hogy "amikor egy idős ember meghal Afrikában, olyan, mintha egy könyvtár égne le". Magáról úgy nyilatkozott, hogy "a szóbeli hagyományok nagyszerű egyetemén végzett a baobab fák árnyéka alatt". Mivel az afrikai népek kultúráját mindig is elsősorban a szóbeli hagyományőrzés határozta meg, ezek a nyelvek is úgy fejlődtek, hogy a legkülönbözőbb útjait tárják fel a beszédművészetnek. Fontos, hogy ez nem azt jelenti, hogy ezek a nyelvek, irodalmak vagy kultúrák kevésbé lennének kifejezőek, szépek, mint az írott irodalmak, egyszerűen más útjára léptek a fejlődésnek, mint például az európai klasszikus irodalmak. Ezek az orális irodalmak is évszázadokon keresztül fejlődtek, míg elérték mostani formájukat. Amadou Hampâté Bâ munkái magyar nyelven is megjelentek Wangrin, a furfangos bambara címmel Gallai Zsófia fordításában. 1974-ben ezzel a regénnyel nyerte el a Francia Nyelvű Fekete-afrikai Írók Társaságának nagydíját.